Az Egyház hat szentségén át Isten kegyelme kíséri életünk legfontosabb pillanatait – születéstől az öregkorig, az első igen-től az utolsó útravalóig.
A Katolikus Egyház Katekizmusa így foglalja össze a keresztség titkát, valamint annak távlatát: „A szent keresztség az egész keresztény élet alapja, a lelki élet ajtaja és kapu a többi szentségekhez. A keresztség által megszabadulunk a bűntől, és mint Isten fiai születünk újjá, Krisztus tagjai leszünk, betestesülünk az Egyházba és részeseivé váltunk az Egyház küldetésének.”
A keresztség alapvető, beavató szentség, amelynek révén belépünk az Egyházba és maradandó közösségre lépünk Istennel, aki minket eredendően szeret, és meghív a vele való szentségi közösségre.
A keresztség szentségében – egyesülünk Jézus Krisztussal, és az ő teljes misztériumával, – megszabadulunk az eredeti bűntől, és a személyes bűnök hatalmától.
A keresztség kiszolgáltatása háromszori leöntéssel történik az Atya, és a Fiú és a Szentlélek nevében.
A keresztség szentségében bárki részesülhet, aki még nem volt megkeresztelve. Föltétele a hit, amelyet nyilvánosan megvall a felnőtt keresztelendő, illetve a gyermek esetében megvallanak a szülők. A hit nem egyszerűen világnézet, hanem bizalomteljes ráhagyatkozás
Isten szeretetére, és az Úrtól tanult szeretet törvényének megtartása. Isten szeretete ingyenes, kegyelmi ajándék, amelyet hittel fogadunk.
A gyermek keresztelésekor a szülők és keresztszülők azok, akik tanúságot tesznek hitükről és arról, hogy ebben a hitben akarják nevelni gyermeküket. A keresztszülőknek, -ha más plébánián voltak keresztelve-keresztlevél másolatot kell kérniük, hogy ezzel igazolni tudják keresztségüket. Az ő feladata, hogy imádságban hordozza keresztgyermekét és életével példát adjon neki a keresztény életre.
Nem keresztény ember csak a keresztelés tényének tanújaként szerepelhet. A kereszteléskor védőszentet választunk a gyermekek számára. A védőszent feladata, hogy aki szent életet élt, és már ott van a jó Isten mellett, járjon közbe védencéért és segítse őt. A szülőknek és keresztszülőknek is ajánlatos, hogy ha voltak első áldozók, a keresztelő előtt a szentgyónásukat végezzék el.
Keresztelőre időpont igényelhető a plébánián, személyesen irodai időben.
A második szentséget a keresztségi kegyelmet megerősítő és megszilárdító hatása miatt nevezzük bérmálásnak vagy konfirmációnak.
A bérmálás szertartásának lényege a szent krizmával (a püspök által konszekrált balzsamos olajjal) való megkenés, melyet kézrátétel közben végez a bérmáló, s közben elmondja a szentségi szavakat. Nyugaton e megkenés a megkeresztelt homlokán történik e szavakkal: „N…, vedd a Szentlélek ajándékának jelét!”
A bizánci szertartású keleti egyházakban a megkenés a test más helyein is történik, ezzel a formulával: „A Szentlélek ajándékának
pecsétje”.
A bérmálás hatása a Pünkösdhöz hasonlóan a Szentlélek különleges kiáradása. Ez a kiáradás a lélekbe eltörölhetetlen karaktert pecsétel, és a keresztségi kegyelem növekedését eredményezi: mélyebbre gyökereztet az istengyermekségben; szorosabban egyesít Krisztussal és az Ő egyházával; föléleszti a lélekben a Szentlélek ajándékait; különleges erőt ad a keresztény hit melletti tanúságtételre.
Ki veheti föl ezt a szentséget?
Fölveheti az és föl is kell vennie annak, de csak egy alkalommal, aki már meg van keresztelve. Ahhoz, hogy a fölvett szentség hatékony legyen, a bérmálkozónak a kegyelem állapotában kell lennie.
A bérmálás szentség kiszolgáltatója a püspök. A bérmálás szentsége a KERESZTÉNY NAGYKORÚSÁG szentsége, amelyben megkapjuk ajándékul a Szentlelket, erőt és küldetést kapunk, hogy Krisztus tanúi legyünk az Egyházban és a világban.
Ki a Szentlélek?
A Szentlélek a harmadik isteni személy, az Atyával és a Fiúval egylényegű.
Ki lehet bérmaszülő?
– katolikus, megbérmált legyen,
– ha már házasságban él, házassága a templomban köttetett,
– éljen a hithez és a vállalandó tisztséghez méltó életet,
– ne kösse semmilyen kánoni büntetés,
– nem szükséges a bérmálandóval azonos neműnek lennie.
A nagycsütörtök esti liturgiájában az utolsó vacsora felidézésével az Eucharisztia alapítására emlékezünk, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. Mi az Eucharisztia (= a legnagyobb hálaadás)?
A legszentebb Eucharisztia (Oltáriszentség), az Úr Jézus Testének és Vérének áldozata, amelyben maga az Úr Krisztus van jelen. Ezt a szentséget azért alapított „azon az éjszakán, amelyen elárultatott” (1Kor 11,23), hogy jelenvalóvá tegye minden korban, egészen az Ő eljöveteléig a Kereszt áldozatát, és ezzel Egyházára bízta halálának és föltámadásának emlékezetét. Ezért mondja Aquinói Szent Tamás, hogy az Eucharisztia a húsvéti lakoma, amelyben Krisztust vesszük, a lélek betelik kegyelemmel és megkapjuk az örök élet zálogát; az egész istentisztelet és keresztény élet csúcsa és forrása, amely jelöli és létrehozza Isten
népének egységét, és építi Krisztus testét, ezért is nevezzük Szent Ágostonnal az egység jelének és a szeretet kötelékének. A többi szentségek és az egyház apostoli tevékenységének összes művei pedig összetartoznak a legszentebb eucharisztiával, és rá irányulnak.
Jézus, miután összegyűjtötte apostolait az utolsó vacsora termébe, kezébe vette a kenyeret, megtörte és odaadta nekik, mondván: „Vegyétek és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én testem, mely értetek adatik.” Azután kezébe vette a borral telt kelyhet, és mondta nekik: „Vegyétek és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé, mely értetek és mindenkiért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”
A krisztushívők a legnagyobb tiszteletet tanúsítsák a legszentebb eucharisztia iránt, vegyenek részt tevékenyen a legfenségesebb áldozat ünneplésében, nagy áhítattal és gyakran vegyék magukhoz ezt a szentséget, és a legmélyebb imádattal tiszteljék; a lelkipásztorok az erről a
szentségről szóló tanítás magyarázata során gondosan tanítsák meg a hívőket erre a kötelességükre. Egyedül az érvényesen felszentelt pap az a kiszolgáltató, aki Krisztus személyében képes az eucharisztia szentségét létrehozni.
A szent Eucharisztiában való részesedés szabályai és törvényei
Elsőáldozás
Szentáldozáshoz szabad és kell bocsátani minden megkereszteltet, akit a jog el nem tilt. Ahhoz, hogy a legszentebb Eucharisztiát gyermekeknek ki lehessen szolgáltatni (elsőáldozás), szükséges, hogy kellő ismerettel rendelkezzenek, és gondos felkészítésben részesüljenek, s így képességük szerint felfogják Krisztus misztériumát, és az Úr testét hittel és áhítattal tudják magukhoz venni. A halálveszélyben forgó gyermekeknek azonban a legszentebb Eucharisztiát ki lehet szolgáltatni, ha Krisztus testét a közönséges ételtől meg tudják különböztetni, és az Oltáriszentséget tisztelettel tudják magukhoz venni.
Azok a szülők, akik szeretnék, hogy gyermekük Elsőáldozáshoz járuljon, jelezzék hitoktatójuknak. A felkészítés feltételei gyermekek számára az iskolai hittan órákon való részvétel, valamint az Elsőálozásra való külön felkészítő foglalkozásokon való részvétel.
Általános törvények
Az Eucharisztia misztériuma
A legszentebb eucharisztikus áldozatot kenyérrel és olyan borral kell végezni, melyhez kevés vizet kevernek, tehát számunkra érzékelhető földi anyaga a búzalisztből készült kenyér és a szőlő terméséből készült bor. A kenyeret és bort nevezzük színeknek. Ezen színek alatt Jézus
Krisztus egészen egyedülálló és máshoz nem hasonlítható módon van jelen, ugyanis igazán, valóságosan és lényegileg van jelen: testével és vérével, lelkével és istenségével. Szentségi módon van jelen, azaz a kenyér és a bor eucharisztikus színei alatt az egész Krisztus: Isten és
ember!
A szentáldozást általában a kenyér színe alatt szolgáltatjuk ki, vagy a liturgikus törvények szerint mindkét szín alatt; szükség esetén pedig egyedül a bor színe alatt is. Az eucharisztia ünneplését latinul vagy más nyelven kell végezni, feltéve, hogy a liturgikus szövegeket törvényesen jóváhagyták. A papok és a diakónusok az eucharisztia ünneplése, illetve az azon végzett szolgálat közben a rubrikák által előírt díszeket viseljék. Az eucharisztia bármely napon és órában ünnepelhető és kiosztható, kivéve amikor ez a liturgikus szabályok szerint tilos. Az eucharisztikus ünneplést szent helyen végezzük, hacsak egyes esetekben a szükség mást nem kíván; ilyenkor az ünneplésnek illő helyen kell történnie.
Az eucharisztikus áldozatot felszentelt vagy megáldott oltáron kell végezni; szent helyen kívül alkalmazható megfelelő asztal, de mindig terítővel és korporáléval. A legszentebb eucharisztiát tartósan csakis a templom vagy kápolna egyetlen tabernákulumában őrizzük. A tabernákulum, ahol a legszentebb Eucharisztiát őrzik, legyen kiváló, látható, díszes és az imádságra alkalmas részében; legyen elmozdíthatatlan, készüljön szilárd, nem átlátszó anyagból, és legyen úgy elzárva, hogy a lehető legjobban elkerüljék a megszentségtelenítés veszélyét. A tabernákulum előtt, amelyben a legszentebb Eucharisztiát őrzik, állandóan világít egy külön lámpa, Krisztus jelenlétének jelzésére és tiszteletére (örökmécs).
„Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?”
„Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy., Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” (Mt. 19,4-6)
„ A házassági szövetséget, amelyben a férfi és a nő az egész élet olyan közösségét hozza létre egymással, amely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul, Krisztus Urunk a megkereszteltek között a szentség rangjára emelte.” (CIC 1055. kán. 1. §)
A házastársak kölcsönösen segítik egymást. Közösen viselik a földi élet gondjait, gyermekeiket örömmel vállalják és szeretetben nevelik, Isten ajándékának tekintve őket. A Házasság szentségét a felek egymásnak szolgáltatják ki, és az Isten áldását adja rájuk, hogy egész életükben hűségesen ki tudjanak tartani egymás mellett.
A házassági szándékot az illetékes plébánián kell jelezni, minimum 6 hónappal a házasságkötés időpontja előtt. A jegyespárnak kötelező jegyesoktatáson részt venni, erről a plébánián kapnak felvilágosítást. A házasság szentsége egész életre szóló, szeretetből fakadó szabad döntés, mely összekapcsolja a férfit és a nőt Isten szeretetében. Ezt a szeretetközösséget Isten megáldotta és azt mondta: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a Földet és vonjátok uralmatok alá”. Tehát a szeretetben eggyé váló férfi és nő Isten ajándékaként az élet átadója, hordozója is lett.
A házasság szentsége akkor születik meg, amikor a vőlegény és a menyasszony az egyház szolgája előtt, a két tanú jelenlétében hivatalos formában kijelenti, hogy házastárssá fogadják egymást. Ez azt jelenti, hogy ígéretet tesznek: örökre ezzel az emberrel akarnak szeretetkapcsolatban élni, feltétel nélkül, szabadon és önként szövetséget kötnek a másikkal. A többi szentséggel ellentétben ezt a szentséget tehát nem az esketőpap, diakónus vagy püspök, hanem a férfi és a nő szolgáltatja ki egymás számára a templomban, az eskető előtt, a két tanú jelenlétében. Örömteli, ha ez rokonok és barátok körében, tehát nyilvánosan történik. A szentség hatására örök és kizárólagos kötelék jön létre a férfi és a nő között, kegyelmet kapnak a házasélethez, a családalapításhoz.
A szentséget alapesetben megkeresztelt emberek kérhetik, de jó, ha bérmálkoztak is. Lehet katolikus házasságot kötni valamely nem katolikus keresztény egyházi közösség tagjával is, ezt hívjuk vegyes házasságnak. A papnak püspöki engedélyre van szüksége a vegyes házasságkötés megtartásához, például egy katolikus és egy evangélikus között. A katolikus félnek nyilatkoznia kell arról, hogy mindent megtesz azért, hogy hitét élje és gyermekeinek is továbbadja azt a házasságban. Ennek tudomásul vételét a másik fél aláírásával igazolja. Egy katolikus és egy meg nem keresztelt fél között is létrejöhet a szentség, de az ilyen házasságok megkötése is külön püspöki engedélyhez kötött.
A szentség felvételének feltétele a házasság tulajdonságainak céljainak tudatos és szabad elfogadása, az egyház által előírt forma megtartása és a kellő felkészülés, vagyis a lelki előkészület – lehetőleg gyónással – valamint részvétel az úgynevezett jegyesoktatáson. Fontos, hogy ez utóbbi nem az esküvőre, hanem a keresztény házasságra készít fel, mely a házasságkötéssel kezdődik.
Milyen iratok szükségesek a házasságkötéshez?
Gyónni, vagyis a bűnbocsánat szentségéhez járulni, akkor kell, ha súlyos (halálos) bűnünk van. Az Anyaszentegyház 4. parancsolata szerint minden katolikus hívőnek legalább egyszer egy évben feltétlenül szükséges gyónni, de ajánlatos többször is, főleg a nagy ünnepek (karácsony, húsvét, pünkösd) előtt.
Minden súlyos bűnt meg kell gyónnunk.
Ha ugyanazokat többször követtük el, szám szerint is – legalább hozzávetőlegesen. Ha szándékosan kihagynánk akár egyet is, gyónásunk érvénytelen, sőt súlyos bűn, mert így bánatunk hazugság lenne. Ha nem szándékosan felejtenénk ki gyónásunk érvényes, de a következő gyónásban be kell vallanunk. A szentgyónásban mondjuk meg röviden bűneink súlyosbító vagy enyhítő körülményeit is. Amikor gyakran visszatérő bűneinket kell gyónnunk, kérnünk kell a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, hogy meglássuk, mik a gyökerei. Mert nem szabadulhatunk meg bűneinktől, ha nem gyökeresen szakítunk velük. Kérhetjük Istentől, hogy az eddig nem tudatosított, ezért meg sem bánt bűneinket és bűnös szokásainkat tárja fel előttünk, és szabadítson meg tőlük.
Az őszinte bánat magában foglalja azt az őszinte elhatározást, hogy szakítunk a bűnnel, hogy a bűnt, amit megbánunk, nem akarjuk újra elkövetni. Ezért ha kell, bármilyen nehézségek árán is meg kell változtatnunk az életünket, le kell mondanunk mindenről, ami bűnbe visz, fel kell számolnunk minden bűnös kapcsolatot, függőséget. Az életgyónás azt jelenti, hogy gondolatban odaállunk a végtelenül szent, igazságos és irgalmas Isten színe elé, és megvizsgáljuk mostani életünket, hogy miben és mennyiben felel meg az Ő akaratának, hogy szentté legyünk.
Bár a bűn szó szomorúságot sugall, de ez bűneink megbánása, kiengesztelődés az Istennel. Ezért a szentgyónás örömünnep. A gyónó bűneit feloldozás után Isten megbocsátotta, visszakapta Isten ingyenes ajándékát, a megszentelő kegyelem állapotát, új életet kezdhet.
„Mit fog gondolni rólam a pap, ha feltárom előtte legszégyenletesebb dolgaim?” Tudni kell, hogy a pap soha, senkinek, semmilyen körülmények között nem árulhatja el, és nem is használhatja fel, ami gyónáskor tudomására jutott. Ez a gyónási titok.
Nagy a felelősségünk a magunk, és minden ember üdvösségéért, hogy halálveszély esetén hangosan indítsuk fel a tökéletes bánat imáját, hogy mások belekapcsolódhassanak! Az a súlyos beteg, aki bármilyen okból képtelen gyónni, ha papot hívunk hozzá, és ő kiszolgáltatja neki a betegek szentségét, amennyiben a beteg megbánta bűneit, szintén feloldozást nyer. A betegért felelős hozzátartozók, barátok ezért akkor is hívjanak hozzá papot, ha a beteg nem tudna beszélni! De ha lehetséges, ezt ne várják meg!
Mi a bűn? Mi nem bűn? Mi a súlyos bűn?
„Az Isten szeretet” (1Jn 4,16) Isten minden embert szeretetből teremtett, és azt akarja, hogy boldog legyen. Nem csak itt a földön, hanem örökké. A boldogság vágya mélyen ott él minden ember szívében. Teremtőnk tudja leginkább, mi az, ami földi, sőt, örök boldogságunkat is segíti, mi az, ami elronthatja, vagy amitől örökre elveszíthetjük. Törvényeit ezért adta, szeretetből.
Minden bűn Istennek, a Szeretetnek megsértése, durva, bántó visszautasítása. A kísértés nem bűn. Bármennyire gyötörjön minket akármilyen bűnös gondolat vagy vágy, amíg a bűnbe mi bele nem egyezünk, amíg tiltakozunk ellene, nem lehet bűn. Amit Isten parancsai megtiltanak, az akkor is bűn, ha az emberi törvények megengedik, ha az állami törvények szerint nem büntetendő. Ilyen mindenek előtt a magzati élet kioltása, vagy az eutanázia, a házasságon kívüli szexuális kapcsolatok, az öncsonkítás (meddővé tétel), másoknak állami „törvénybe nem ütköző” megkárosítása, és mindenféle közreműködés, bűnrészesség az ilyen cselekedetekben.
A megbocsátott bűn már nem számít bűnnek. Bánthat minket, ha olyan bűneinkre gondolunk, amit meggyóntunk, és amitől feloldozást kaptunk. De ha megbocsátotta, „Isten nem tartja számon vétkeinket” akkor sem, ha még mindig fájnak, ha következményeitől még mindig szenvedünk.
Egy cselekedet csak akkor lehet jó, ha egyaránt jó a tárgya, jó a szándék és jók az eszközei. A rossz cselekedetet nem lehet jó szándékkal szentesíteni, és nem tehetünk jót bűnös eszközökkel, mert az bűn lenne!
A bűnök súlyossága nem egyforma. Súlyosan akkor vétkezünk, ha világosan tudjuk, hogy súlyos parancs megszegéséről van szó, és teljesen szabad akarattal követjük el. A súlyos, vagy halálos bűn az ember szívében Isten parancsának megszegésével lerombolja a szeretetet, az embert elfordítja Istentől. A bocsánatos bűn, még ha megtámadja, megsebzi is a szeretetet, engedi létezni. Istennel nem szakítja meg a kapcsolatot. Nem foszt meg a megszentelő kegyelemtől, sem a szeretettől. Aki halálos bűn állapotában, bűnbánat nélkül hal meg, az örökre szakít Istennel, és ez a pokol. De a legkisebb bűnt is kerülnünk kell, mert megbántjuk vele Istenünket.
Isten tízparancsolata
I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
II. Isten nevét hiába ne vedd!
III. Az Úr napját szenteld meg!
IV. Atyádat és anyádat tiszteld!
V. Ne ölj!
VI. Ne paráználkodj!
VII. Ne lopj!
VIII. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!
IX. Felebarátod házastársát ne kívánd!
X. Mások tulajdonát ne kívánd!
Az Anyaszentegyház ötparancsolata
Előkészület a szentgyónásra
Csendesedj el, és hívd segítségül a Szentlélek Úristent egy rövid imával! Azután vizsgáld meg lelkiismeretedet! Ennek módja: Olvasd el figyelmesen az alább következő lelkitükröt, és minden kérdésnél kérdezd magadtól:
Elkövettem-e utolsó gyónásom óta? Ha igen, akkor kérdezd magadtól:
Tudtam-e (vagy legalább homályosan éreztem-e) amikor megtettem, hogy ez bűn lesz?
– Ha nem, akkor nem követtél el bűnt, mert a bűn Isten parancsának tudatos megszegése; ám amit az ember nem tud, azt nem teszi szándékosan.
– Ha igen, akkor kérdezd meg magadtól: Szándékosan követtem-e el?
– Ha nem akarattal követted el, akkor nem volt bűn, mert a bűn Isten parancsának tudatos megszegése.
– Ha tudtad és akartad is, akkor bűnt követtél el. Ha tudtad (vagy homályosan érezted), hogy nagy (halálos) bűn lesz, és teljesen szándékosan követted el, akkor azt is meg kell kérdezned magadtól: Hányszor követtem el?
– Ha nem tudod pontosan, mondd meg körülbelül, pl. egy évben körülbelül ennyiszer, vagy hetenként (havonként) körülbelül ennyiszer. A lelkitükörben vastagabb betűvel vannak szedve azok, amik általában súlyos bűnnek minősülnek. De hogy te halálosan vétkeztél-e velük, attól függ: tudtad-e, hogy nagy bűn és teljesen szándékosan követted-e el.
– A bocsánatos bűnöket nem vagy köteles meggyónni, de okosan teszed, ha ezeket is meggyónod. A lelkitükör természetszerűleg nem sorolhat fel minden bűnt, gyónd meg azt, amivel lelkiismereted vádol, ha nem is találod meg azt a lelkitükörben.
A Szentlélek segítségül hívása:
(A gyónásra való felkészülés elején imádkozzuk)
Jöjj el, Szentlélek Úristen, világosítsd meg értelmemet, hogy bűneimet úgy ismerjem meg, amint elkövettem őket; erősítsd meg akaratomat, hogy szívemből megbánjam és őszintén meggyónjam őket, az elégtételt pontosan elvégezzem, és minden erőmből törekedjem megjavulni. Ámen
Lelkitükör:
Mikor voltam utoljára gyónni? – Elmulasztottam-e a húsvéti szentgyónást – vagy szentáldozást? – Hanyagul készültem-e a gyónásra? Nevezetesen: elmulasztottam-e fölindítani magamban a bánatot és erősfogadást? – Kihagytam-e akkor szándékosan súlyos bűnt? (Ha igen, a gyónás érvénytelen volt, sőt szentségtörés és meg kell ismételni.) – Elfelejtettem-e akkor meggyónni valamilyen súlyos bűnt? (Ha igen, most kell azt meggyónni.) – Hanyagul végeztem-e a kapott elégtételt?
1. Kötelességeim Isten iránt (I-III. parancsolat):
Kételkedtem-e szándékkal hitigazságban? – Szívesen hallgattam-e hitellenes beszédet? – Olvastam-e hitellenes könyvet, lapot, vagy más írást? – Van-e ilyen birtokomban? – Beszéltem-e hitem ellen? – Szégyelltem-e hitemet megvallani vagy megtámadott hitemnek védelmére kelni?
Zúgolódtam-e Isten ellen? – Kishitű, vagy vakmerően bízó voltam-e Istennel szemben?
Elmulasztottam-e imádkozni reggel, este, evés előtt, evés után? – Figyelmetlen, tiszteletlen voltam-e az imádságban?
Isten, a szentek és a szent dolgok nevét kimondtam-e a kellő tisztelet nélkül, vagy szükség nélkül? – Káromoltam-e Istent vagy a szenteket? – Átkozódtam-e? – Szentségtörést követtem-e el (szentségek méltatlan vétele, szent személyek, helyek, dolgok súlyos meggyalázása által)?
Esküdöztem-e könnyelműen, hamisan, bűnös dolgokra? – Megszegtem-e eskümet? – Vasárnap vagy kötelező ünnepeken elmulasztottam-e szentmisén résztvenni? – Figyelmetlen, tiszteletlen voltam-e ott? – Vasár és ünnepnap kellő ok nélkül végeztem-e hosszabb időn át nehéz testi munkát?
A szigorú böjtöt (hamvazószerdán és nagypénteken) megtartottam-e? – Nagyböjt péntekein húsételektől tartózkodtam-e? – Az év többi péntekén végeztem-e valamilyen bűnbánati cselekedetet (pl.: húst nem eszem, vagy lemondok valamilyen édességről, alkoholról, dohányról, szórakozásról stb. vagy pedig imádkozom, kersztutat végzek)? – Hittem-e babonában?
2. Kötelességem magam és embertársaim iránt (IV-X. parancsolat)
Kellő tisztelet nélkül voltam-e szüleim, elöljáróim, tanáraim iránt? – Megtagadtam-e tőlük segítségemet? – Szeretetlen voltam-e családom tagjai iránt?
Elhanyagoltam-e kötelességeimet? – Alkalmazottakkal szemben gőgös, követelőző, durva voltam-e?
Mértéktelen voltam-e evésben, ivásban? – Hiú voltam-e ruházkodásomban és viselkedésemben?
Tettem-e valamit egyenesen azért, hogy vele életemet megrövidítsem vagy kioltsam?
Okoztam-e másnak testi vagy lelki fájdalmat (bántalmaztam-e, bosszantottam-e mást)? – Tettem-e kárt más életében? – Vigyáztam-e a közlekedésnél mások és magam életére?
Elmulasztottam-e máson segíteni (anyagiakkal, jótettekkel), amikor megtehettem volna? – Tettem-e kárt más vagyonában (ha igen, kb. mekkorát)? – Pazaroltam-e? – Eltulajdonítottam-e másét? – Becsaptam-e mást? – Az így okozott kárt jóvá tettem-e? – Tartozásomat megfizettem-e?
Elmulasztottam-e figyelmeztetni a bűnösöket (ha volt remény rá, hogy lesz foganatja)? – Veszedelmes bűnösöket följelentettem-e a törvényes elöljáróságnál? – A csüggedőket és a szomorkodókat vigasztalás nélkül hagytam-e (mikor segíthettem volna rajtuk)? -Gyűlöltem-e mást? – Ellenem vétőknek megbocsátottam-e? – Élőkért és holtakért imádkoztam-e?
Helytelen cselekedettel oka voltam-e más bűnének? – Tanítottam-e, ingereltem-e, fölszólítottam-e mást bűnre? (Ha igen, mire?) – Segítettem-e mást bűnben? (Miben?)
Gyanúsítottam-e mást kellő ok nélkül? – Kibeszéltem-e másnak rejtett bűnét? – Besúgtam-e valakinek, ami rosszat róla mondott? – Ráfogtam-e másra valami hibát? – Szívesen hallgattam-e gyanúsításokat, rágalmazásokat, megszólásokat? – Megvetettem-e, tiszteletlen szóval vagy tettel illettem-e mást?
Hazudtam-e? – Képmutató voltam-e? – Titkot kibeszéltem-e? – Elmulasztottam-e ígéreteimet pontosan megtartani?
Szemérmetlen gondolatokat vagy gerjedelmeket szándékosan kerestem-e? Beleegyeztem-e ilyenekbe? – Folytattam-e szándékosan szemérmetlen beszédet? – Hallgattam-e, olvastam-e, írtam-e szemérmetlenséget? – Van-e nálam ilyen olvasmány? – Néztem-e szemérmetlen újságot, filmet, színi- vagy más előadást? – Vétkeztem-e szemérmetlen érintéssel magamon, vagy máson? – Vétkeztem-e még valamivel a tisztaság ellen?
A lelkiismeret vizsgálatához
A hét főbün (Ezek önmagukban nem mindig halálos bűnök, de gyökerei sok súlyos bűnnek.)
A Szentlélek elleni bűnök
(Ezek alapjában rendítik meg az Istennel való kapcsolatunkat!)
Égbekiáltó bűnök
(Ezek szörnyűsége a Szentírás kifejezése szerint Istentől kér büntetést!)
Idegen bűnök
(Melyekkel mások bűnét elősegítjük vagy okozzuk, s ezáltal bűntársak, bűnrészesek leszünk.)
Hasznos a lelkiismeret megvizsgálása a hivatás béli mulasztás szempontjából is. Ki vagyok, mi vagyok, hogyan teljesítettem hivatás béli kötelességeimet? Nem éltem e vissza hivatalbeli, hivatás béli hatalmammal? Elmulasztottam-e, elhanyagoltam-e hivatás béli tennivalóimat?
Fontos tudni, hogy bűnt elkövetni gondolattal, szóval, cselekedettel vagy mulasztással lehet!
A bánat és erős fogadás felindítása
A bűnbánat szentségének elengedhetetlen része a bánat és az erős elhatározás a bűnök elkerülésére.
A gyónás módja
A gyónásnak teljesnek kell lennie, vagyis név és szám szerint meg kell gyónnod az utolsó gyónás óta elkövetett minden halálos bűnödet, és őszintének kell lennie, hiszen Istent nem lehet becsapni, félrevezetni. Az egyes bűnöket érthetően kell megnevezned.
Ha a gyóntató atya kérdéseket tesz föl, őszintén felelned kell. A gyónásban félre kell tenned minden álszégyent. Nem embernek vallod meg a bűnt, hanem Istennek! A gyóntatószékben, illetve a gyóntatóhelyiségben térdelj le, vess keresztet és mondd: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Elmondod, hogy körülbelül mennyi ideje gyóntál utoljára, majd felsorolod a bűneidet.
Utána meghallgatod a gyóntató tanácsait, majd elmondod a bánatimát:
Teljes szívemből bánom minden bűnömet,
mert azokkal Istent megbántottam.
Erősen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem,
a bűnt, és a bűnre vezető alkalmakat kerülöm.
Feloldozáskor vess keresztet és válaszold: Ámen.
Végül a pap így szól: Magasztaljuk Istent, mert jóságos hozzánk!
Válasz rá: Mert örökké szeret minket.
Jól figyelj az elégtételre, azt igyekezz azonnal elvégezni!
Végezetül fontosnak látjuk külön hangsúlyozni, hogy a betegek szentsége nem utolsó kenet, nem csupán a haldoklók megerősítésére szolgál: az élők szentsége, az élni akarás szentsége, mely a többi szentséghez hasonlóan a földi zarándokútját járó ember életét, életkedvét erősíti. A kenetet hozó pap pedig nem a halál angyala, hanem Jézusnak, a Betegek Orvosának követe, aki a Szentlélek kegyelmét közli, hogy a kegyelem szabadítsa meg a beteget bűneitől, üdvözítse és erősítse meg jóságosan.
E Szentség által a beteg a Szentlélek kegyelmét kapja, amely az egész embert segíti és tökéletesíti: megerősíti az Istenbe vetett bizalomban, erőt ad a kísértések ellen, s alkalmassá teszi arra, hogy betegségét erős lélekkel viselje, sőt, kűzdjön egészségéért, ha az szolgál üdvösségére, ill. kérje és elfogadja a jó halál kegyelmét, ha Istennek ez az akarata. Az élők szentsége és a holtak szentsége egyszerre.
Isten a földi embert fogadta gyermekévé és tette a megváltás kegyelmeinek hordozójává. A kegyelmi elhivatottság azonban nem szüntette meg az élet természetes adottságait, terheit és veszélyeit, így a kísértés, a bűn és a betegség állandó fenyegetését sem. Jézus messiási küldetésének egyik nagy jele a betegek gyógyítása, s apostolaitól is elvárta, hogy gondjuk legyen a betegekre (Mt 10,8). Márk leírja (6,13), hogy a betegeket olajjal kenték meg. Az olajat általánosan használták a fájdalom enyhítésére, de itt a megkenés a karizmatikus gyógyítás eszköze. Természetes, hogy a betegek az Egyház kegyelmeinek szétosztásában is sajátos helyet kapnak. – A Szentírásban az apostoloki Egyház gyakorlatáról Jakab levele tudósít: a beteg „hívassa el az Egyház elöljáróit, azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a beteget, s ha bűnei vannak, azok bocsánatot nyernek” (5,13-16 szempontjából szüksége van. A bűnök bocsánatát külön hatásként említi. Az imádság és a kenet tehát eltörli a bűnt is, természetesen föltételezve a személyes bánatot.
Kik kérhetik ezt a szentséget?
A betegek kenete felvehető egyénileg a beteg otthonában, vagy a kórházban, illetve szentmise keretében akár több beteg, idős is részesülhet a szentségben. Lehetőség szerint szentgyónás előzze meg és szentáldozás kövesse a szentség kiszolgáltatását.
A betegek kenetét annak a katolikus, megkeresztelt hívőnek lehet (érvényesen) kiszolgáltatni, aki az értelem használatának elérése után betegség vagy idős kora miatt veszélybe kerül. Értelme használatára eljutott hívőnek számít az is, aki pillanatnyilag nincs értelme használatának birtokában, de valamikor rendelkezett ezzel a képességgel. Sebészeti beavatkozás (műtét) előtt a betegek kenete feladható, valahányszor veszélyes betegség miatt operálják a beteget. Időskorúak (minden 60 év feletti megkeresztelt) is fölvehetik, ha erejük fogytán van; még ha nincs is különösebben veszélyes betegségük. A betegek kenete megismételhető, ha a beteg felépülése után újra súlyos betegségbe esik, vagy ha ugyanannak a betegségnek a folyamán a veszély súlyosabbá válik.
A „hivatalos” halál beállta után még 2 órán belül kiszolgáltatják a szent kenetet.
Az egyházi rend az a szentség, mely által a Krisztustól Apostolaira bízott küldetés teljesítése folytatódik az Egyházban az idők végezetéig: tehát az apostoli szolgálat szentsége.
Szent Pál tanítványának, Timóteusnak mondja: “Figyelmeztetlek, éleszd föl magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem által benned él” (2Tim 1,6), és “aki püspökségre törekszik, magasztos dolgot kíván” (1Tim 3,1). Titusznak mondta: “Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy pótold, ami hiányzik és a városodba presbitereket rendelj utasításaim szerint” (Tit 1,5).
Az egész Egyház papi nép. A keresztség miatt minden hívő részesedik Krisztus papságában. E részesedést nevezzük a “hívők általános papságának”. Ezen az alapon és ennek szolgálatára Krisztus küldetésében más részesedés is van, nevezetesen az egyházi rend szentsége által kapott szolgálat, melynek feladata, hogy Krisztusnak, a Főnek nevében és személyében szolgáljon a közösségben.
A szolgálati papság lényegében különbözik a hívők általános papságától, amiatt, hogy szent hatalmat ad a hívők szolgálatára. A fölszentelt szolgák Isten népe szolgálatát a tanítás (a tanítás feladata), az istentisztelet (liturgikus feladat) és a lelkipásztori irányítás (irányítás feladata ) által végzik. A fölszentelt szolgálatot kezdettől fogva három fokozatban adták át és gyakorolták: a püspökök, a papok és a diákonusok fokozatában. A szentelés által adott szolgálatok az Egyház szerves struktúrájában nem helyettesíthetők: püspök, papok és diákonusok nélkül nem lehet szó Egyházról.
A püspök az egyházi rend szentségének teljességét kapja, mely beiktatja őt a püspöki kollégiumba és a rábízott részegyház látható fejévé teszi. A püspökök mint az apostolok utódai és a püspöki kollégium tagjai Szent Péter utóda, a római Pápa tekintélye alatt részesei az egész Egyház apostoli felelősségének és küldetésének.
A papok a papi méltóságban kapcsolódnak a püspökökhöz, ugyanakkor tőlük függenek lelkipásztori hivataluk gyakorlásában; arra hivatottak, hogy a püspökök gondos munkatársai legyenek; püspökük körül presbitériumot alkotnak, mely vele együtt felelős a részegyházért. A püspöktől kapják a plébániai közösség hivatalát vagy a konkrét egyházi feladatot.
A diákonusok az Egyház szolgálatának feladataira szentelt szolgák; nem kapják meg a szolgálati papságot, hanem a szentelésük nagyon fontos feladatokat bíz rájuk az Ige szolgálatában, az istentiszteletben, a lelkipásztori vezetésben és a szeretet szolgálataiban, mely feladatokat püspökük lelkipásztori tekintélye alatt kell megoldaniuk.
Az egyházi rend szentségét kézrátétellel szolgáltatják ki, melyet ünnepélyes fölszentelő könyörgés kísér, s ebben a szentelendő számára a Szentléleknek a szolgálathoz szükséges kegyelmét kérik. A szentelés eltörölhetetlen karaktert nyom a lélekbe. Az egyházi rend szentségét az Egyház csak olyan megkeresztelt férfiaknak szolgáltatja ki, akiknek szolgálatra való alkalmasságáról meggyőződött. Az Egyház tekintélyéhez tartozik annak felelőssége és joga, hogy valakit meghívjon a rendek fölvételére.
A latin Egyházban rendes körülmények között csak olyan jelölteket szentelnek pappá, akik készek szabadon elfogadni a cölibátust, és nyilvánosan kifejezik akaratukat annak megtartására a mennyek országa és az emberek szolgálata szeretetéért.
Forrás: A Katolikus Egyház Katekizmusa